BIOGRÁFIA

A kezdetek

A történet 1989-ben kezdődött, amikor három barát, Dope-T, Grim Ace és Dj Joy megalapította, az azóta legendává vált MegaSound System nevű, Pécsi csapatot. Az alapfelállás egyszerű volt: Dope-T és Grim Ace lesznek az MC-k, de mivel kellett egy DJ is, így Joy volt az, akit kineveztek erre a feladatra. Megbízták, hogy tanuljon meg scratchelni, és Joy ezt a feladatkört nagyon komolyan vette, amit az is ékesen bizonyít, hogy évekkel később DMC bajnok lett.

A nevet Grim Ace és Dope-T közösen találta ki. Egy jól csengő nevet kerestek ami modernnek hat, és a rap amerikai gyökereinek hagyománya alapján angol szavakból áll, így született a MegaSound System. Jelentése két rétű: Egyrészt a „mega” jelzőt az extrém méretű dolgokra szokták alkalmazni, másrészt a fizikai mértékegységeknél 106 hatvány, tehát milliószoros érték. A „sound” hangot jelent, a „system” pedig rendszert. Így könnyű összerakni a jelentést, ami lehet „monumentális hangrendszer”, vagy „millió hangrendszer”. Előremutató elnevezés ha arra gondolunk, hogy a magyar médiában sok-sok évvel később kezdték a „mega” szót alkalmazni.

Kezdetben mások ütemeire írták a szövegeket, mégpedig angolul. Akkoriban mindenki úgy gondolta, hogy a rap az csak angolul rap, másképpen nem létezhet. Ez amolyan hagyományféle lehetett. A MegaSound System elég hamar hátat fordított ennek a hagyománynak, és elkezdtek magyar szövegeket írni s ezzel egyetemben rappelni is. A technikai háttér gyakorlatilag egyenlő volt a nullával. Számítógépek még csak elvétve voltak, a CD lemez pedig még csak álom volt az emberek számára. Az volt a kazettakorszak. A nagyméretű, kétkazettás hordozható magnó (ghetto blaster), és az akkoriban elterjedt, beépített mikrofonos kis méretű, úgynevezett táska rádió-magnó volt a felvételre alkalmas eszközük. Ez utóbbi egyszerre vette fel a saját kis mikrofonján keresztül a kétkazettásból szóló zenét, és a fölé hajolva rappelők hangját. Ha valaki hibázott, előröl kellett kezdeni az egészet. Pokoli minőségű volt, de mégis szólt. Később a táskarádiót felváltotta még egy kétkazettás magnó, a mikrofont pedig a mikrofon csatlakozójába dugott hangfal helyettesítette. Viccesnek tűnhet, de egy hangszóró így tényleg tud mikrofonként funkcionálni, csak elég hülyén néz ki, hogy egy hangszóróba üvöltözik az ember. A következő szintet egy igazi mikrofon beszerzése jelentette, kicsivel később pedig eljött az amikor azt mondták, hogy: Saját zene is kell!

Ez utóbbi ez egy szintetizátor segítségével valósult meg, innentől a csapat végleg szakított mások ütemeinek felhasználásával. A szintetizátort Dope-T kezelte, és természetesen a zenéket is ő írta. Rengeteg, talán tíz albumnyi anyagot vettek fel így a fiúk kazettára, saját otthonukban. Keveseknek mutatták meg, hiszen mindössze saját szórakozásukra csinálták. Ezek az albumok valószínűleg már nincsenek meg. Dope-T ezalatt a Gold Duck Crew-ban is szorgoskodott, s innen jött a kapcsolat Dr. Mammut-al.

1992

A MegaSound System úgy döntött, hogy elég az úgynevezett „szobademókból”, és stúdió minőségben szeretnék viszont hallani magukat. Azt, hogy „magukat viszont hallani” fontos kiemelni, ugyan is a szándék szerint saját maguknak csinálták zenei alkotásaikat. Dr. Mammut betársult a csapatba és az akkor 16 éves fiatalok elkezdték a Káosz című album munkálatait. Pécsett a Teve Sound stúdióban vették fel az anyagot, és mivel a stúdióköltségeket minimalizálni kellett, intróval együtt öt trackre futotta. Nem állt rendelkezésükre otthoni zeneszerkesztő szoftverrel felszerelt számítógép, amely manapság már minden fiatal otthonában megtalálható, így még a legalapabb szinten sem lehetett házilag előkészíteni a zenei anyagot. Ott a stúdióban kellett nulláról megcsinálni a zenéket. Dope-T volt a zeneszerző és ő is ütögette fel szintetizátoron az ütemeket, dallamokat, melyek már a fejében voltak. Grim Ace és Dr. Mammut pedig ötletekkel járultak hozzá a zenékhez, és jóváhagyták ha megfelelőnek tartották. Hiába volt ott a keverő pult, senki nem nyúlt hozzá. A stúdió rock zenei beállítottságú volt, fogalmuk sem volt a rap zene hangvilágáról, a MegaSound System tagjai pedig életükben nem láttak még ilyen szerkezetet korábban. Így amilyen hangszínen kijött a szintetizátorból a hang az úgy is szólt. Bár megjegyzendő, hogy akkoriban az sem számított rossz hangzásnak. Egy Commodore 64-ben egyesültek a szintetizátorból kijövő hangok és abban is lettek készre szerkesztve.

A zenék után jött a rap, ami szintén a „sietés” jegyében lett felvéve. Mint az előbbiekből kiderült, gyakorlatilag először szembesültek a konkrét ütemekkel és valódi próbákra nem került sor. A nagy lelkesedés közepette eszükbe sem jutott, hogy a kész zenékkel hazatérjenek, próbáljanak és néhány hét múlva folytassák a stúdiómunkát. Azonnal nekiestek a szövegek felvételének, és mivel az óradíjak pörögtek nem foglalkoztak túl sokat a tökéletesség elérésével. Haladni kellett, mert az idő szó szerint pénz volt, pénzből pedig kevés volt. Végül az egész egy 16 sávos orsós magnó szalagjára került és lett készre keverve. Érdekes még megemlíteni azt a tényt, hogy a scrtach-ek, amiket az albumokon lehet hallani nem DJ Joy-tól származnak, mint ahogy az tervezve volt. DJ Joy-nak a felvételek napján halaszthatatlan dolga akadt, ezért amikor a scratch felvételének az ideje eljött, ő nem volt jelen a munkálatok alatt, későbbi felvételre pedig nem volt lehetőség. Így az ultra-oldschool karcokat nem más mint Dope-T húzta fel a trackek alá. Dj Joy csak azért szerepelt a Káosz album borítóján, mert az előbb készült mint a stúdiófelvételek. Fontos megjegyezni, hogy a Káosz című album teljes mértékben Dope-T keze munkája, hiszen nem csak a zenéket csinálta ő, hanem a szövegeket is ő írta. Grim Ace és Dr. Mammut csak a végső simításokban, és ötletekkel járultak hozzá az alapanyaghoz, valamint nyilvánvalóan és hallhatóan a rappelésükkel.

Tehát pár nap alatt elkészült az album. Címe: Káosz, melyet Grim Ace talált ki. A borítótó teljesen házi gyártású. Egy fénykép, egy filctoll, és egy színes fénymásoló segítségével jött létre a kompozíció, majd ollóval lettek kivagdosva és összeállítva a képek. A zenei anyagot elküldték egy sokszorosító cégnek ahonnan megrendelték a legkisebb rendelhető mennyiséget, ami 100 db kazettát jelentett. Az elkészült kazettákon a hangzás más lett mint eredeti felvételeken, de eszükbe sem jutott reklamálni mert nem számított. Ennek is örültek, hiszen kezükben tarthatták a saját műsoros kazettájukat, melyet ők maguk készítettek saját erőből. Utána pedig terv szerint eladták a haveroknak, ismerősöknek, mindössze azért, hogy a befektetett pénz megtérüljön. Ez sikerült is, hiszen a 100 példány hamar elfogyott, és ha pénzt nem is kerestek a demójukkal, de legalább az abba beleinvesztált költségük megtérült. Arra pedig már végképp senki sem számított, hogy ez annyira tetszik majd az embereknek, hogy futótűzként terjed az egész országban.

Terjedt, mert ilyet a legtöbben még nem hallottak. A rendszerváltás előtt a rapzene elég szűk körben volt ismert, néhány évvel később kezdett divatossá válni, de továbbra is erősek voltak a rock irányzatai a fiatalok körében, akik nehezen csábultak át a rapzenéhez. A MegaSound System új szeleket hozott a magyar zenei iparba. Általuk olyat hallhattak az emberek, amit korábban soha, s ezzel megteremtették azt a legendás nyugati stílust az országban, még ha ők erről nem is sejtettek semmit sem. Sok száz és ezer ember kedveltem meg általuk a rapzenét, hiszen nem csak saját zenéjükkel népszerűsítették a stílust, hanem már ekkor, a 90-es évek elején (1992-ben), G-Reaktor néven, hip-hop műsort vezettek a helyi kábeltévénél, mely a Mecsek TV volt, és ahol az aktuális amerikai klipeken kívül igyekeztek minél több magyar előadót bemutatni. Szintén a helyi Mecsek TV-nek köszönhetően, a Fekete bárány című számnak videoklip is készült. A Káosz elkészülése után színpadra álltak és három számot adtak elő. Olyan volt az egész mint egy örült koncerten. A srácok a tömegbe ugráltak a színpadról, a közönség pedig elkapta őket. A szórakoztató létesítményben ahol a MegaSound System fellépett 30%-al megdőlt az addigi létszám rekord.

G-Reaktor: Magyarország első HIP-HOP műsora a TV-ben

Dope-T 1991-ben munkát kapott a Pécsi kábeltelevíziónál, a Mecsek TV-nél, és a slágerlista műsorvezetője lett. Elég sajátos módon vezette a műsort, ugyanis utálta a slágereket (!), és a rap-en kívül semmi más zenét nem volt hajlandó meghallgatni. Tehát a műsorban a TOP 10 slágerlista klipjeit úgy konferálta fel, hogy mindig hozzáfűzte véleményét ami kb. a következő volt: "És akkor most következzen La Bouche-tól a Be My Lover című szám. - Utálom!" vagy: - "Szerintem szar!" stb. Érdekes, hogy ezért nem rúgták ki. A lényeg, hogy jött az ötlet miszerint a MegaSound System csináljon rapműsort a korábbi slágerlista helyett. Dope-T meggyőzte a TV vezetősségét és ők rábólintottak. Grim Ace elnevezte G-Reaktor-nak, és 1992. október 7-től kezdve, két hetente egyszer odaszögezte a műfaj kedvelőit, és sok más embert is a TV elé.

Egy igazán lepukkant koszos pincehelyiségben készültek a felvételek a Munkácsy Mihály utcában, ahol a kosz és a pókok uralták a területet. A helyszín választás tudatos volt, ettől egyedi varázsa, és kissé túlvilági hangulata volt az egésznek. A műsor tökéletesen spontán volt. Azon kívül, hogy milyen zenék lesznek, semmire nem volt előre elkészített forgatókönyv. A rapzene népszerűsítése volt a fő cél, így a klipeken kívül meghívtak lehetőleg mindenkit, aki akkoriban ilyen zenét csinált, de gördeszkások, görkorisok is megjelentek a riportokban.

Ebben az időben készült el a Fekete Bárány videoklip, melyet a stáb készített baráti alapon. Lehet, hogy nem a legjobb klip a világon, sőt, kifejezetten gyenge, de ne felejtsük el, hogy ’92-ben készült, gyakorlatilag 0 forint költségvetésből. Ez is az akkori MegaSound System felfogásában készült. Nem volt túlzottan megtervezve semmi. Mindössze három előre kitalált momentum volt, de ezek se voltak kidolgozva, az összes tervszerűség annyit takart, hogy: majd benne lesz valahogy, valahol.

E három pont: a lángoló lemezjátszó, a „menőgyerek” lezúzása a végén, és a kis srác akinek kb. 5 másodpercig kellett volna szerepelnie, de a vágás után mindenütt ott volt a klipben. A helyszínek, a mozdulatok és minden egyéb ott helyben dőlt el. A G-Reaktorban került lejátszásra a Fekete bárány klip, és mint az ilyen műsorokban lenni szokás, minden klipet csak egyszer játszottak, így ezt is egy alkalommal láthatták a nézők. Ha megnézzük az arcokat látjuk, hogy három 16 éves fiatalról van szó. Nem volt titok hány évesek, nem is akarták elhitetni senkivel, se mást, hiszen a saját környezetükben nagyjából mindenki tudta, hogy kikről s miről van szó. Azt, hogy sokan más arcokat képzeltek be a MegaSound System akkori előadóinak csak misztérium és fantáziálás propmosszférája. Mindent a maga helyén, és idejében kell megvizsgálni és hasonlítgatni. Ha így nézzük, mindez elég jó teljesítmény három fiataltól.

Később új helyszínre kerültek, a Mecsek TV egyik szobája adott otthont a műsornak. Grim Ace-t már egyre ritkábban láthattuk a műsorban, de Dope-T és Dr. Mammut kitartóan csinálta. Állandó szereplők is megjelentek, mint a Mayer és Schultz nevű páros, kik a humor oldaláról erősítették a műsort. Hónaljig húzott mackónadrágba tűrt műszálas ing, paróka, svájci sapka és szódás szifon szemüveg volt az öltözetük. Nagyon hülyék voltak.

Két évig volt műsoron az őrület. Volt, aki azért nézte mert szerette, és volt, aki azért mert gyűlölte. Egy biztos, komoly mérföldkőnek számított és számít is a magyar hip-hop történelemben a G-Reaktor, hiszen ez volt az első.

1993

A Káosz után hamar sor került a második album felvételeinek megkezdésére, a csapat 1993-ban ismét stúdióba vonult. A felvételek körülménye, módja és üteme, akár a Káosz esetében, most is a rohanás jegyében zajlott. Az új album címe: Új sportok, melyet hagyományosan szintén Grim Ace adott a lemeznek, és egyben ez az egyik track címe is a 18 közül. Ez már egy igaz terjedelmes album és nem demó, bár a stúdióköltség csökkentés érdekében a sietős elkészítés helyenként érzékelhető. Az alapelvek nem változtak a korábbi demó albumhoz hasonlóan: saját zene, magyar rap, nincsenek ismétlődő versszakok. A mondanivalója az élet problémáinak bemutatása és harc a rossz ellen. Akinek van hozzá füle és esze, az megértette, hogy itt nem a bűn a cél, hanem annak eltiprása. Mindez sajátos formában és stílusban bemutatva az akkoriban divatos amerikai „gangster rap” stíluselemekkel, bár a MegaSound System „hardcore rap”-nek nevezte azt, amit csinált. Továbbá, a talán egyedülálló stílust képviselő 2 Live Crew zenéi ihlették a „csajozós” számokat. (Aki nem ismerné, a 2 Live Crew zenéi kizárólag a szexről szólnak, igen kemény kinyilatkoztatásban.)

Az Új Sportok készítésénél is a munkálatok jelentős részét Dope-T vállalta fel. A zenéket továbbra is ő írta és készítette. Saját dalszövegein kívül még számos szöveget írt Dr. Mammut-nak, valamint Grim Ace-nek is írt egy-két versszakot. Vendégszereplőként az albumon Chico-t hallhatjuk. Az Új Sportok borítója már nyomdában készült, és amikor megjött a sokszorosítóból, a kornak megfelelő kinézetű, fóliázott, műsoros kazettát tarthattak a kezükben. Sajnos ebben az esetben is változott az eredeti hangzás, de ez továbbra sem érdekelte a csapatot. Ebből már 150 db készült és korábbi mintára az ismeretségi körben találtak gazdára. Nem sokkal később rá kellett döbbenniük a srácoknak, hogy a MegaSound System már bőven túllépett Pécs város határain. Hallgatták az egész országban és a határon túl is, sőt, a MegaSound System volt az, kiket elsőként hallgattak Romániában, Ausztriában, és Németországban is a magyarok közül. Pedig akkor még nem volt internet! Kézről-kézre jártak a másolatok, a másolatainak másolatai, és azoknak is a másolatai. Bőven túlmutatott a MegaSound System eredeti célján, miszerint: "a srácok szórakozásból maguknak zenélgetnek."

1994

A harmadik album ugyan úgy készült, mint az előző két lemez. Terjedelme jóval szerényebb mint az Új sportoké, de azért ez is tisztességes mennyiségű, 10 tömény tracket tartalmazó korong. Vendégszereplőként Tricky D-t hallhatjuk a Blood Brothers-ből.  Annak dacára, hogy elkészültek vele, arra a döntésre jutottak, hogy nem hozzák nyilvánosságra az anyagot. Ennek több oka is volt. Egyik, hogy politikai álláspontokat is kinyilvánítottak, de végül rájöttek, hogy egy "zenekarnak" nem jó ha ilyen irányt vesz, mert megoszthatja a rajongóit. A másik ok, hogy Dope-T még 1993-ban kitalálta a Kartell nevű „egyesülést”, melyben a MegaSound System és a hozzájuk közel álló rap együttesek tömörültek. A Kartellről a szövegekben is hallani. (Például a Tökéletes légelhárítás című számban.) Ezzel az a probléma, hogy a ’94-es MegaSound System album elkészülte után nem sokkal megjelent a színen Ganxsta Zolee és a Kartel. A két dolog ugyan teljesen független egymástól és véletlen (?) a névazonosság. A különbség csak leírva látszik, Kartell kontra Kartel. Az előbbi a MegaSound System írásmódja. Semmiképpen sem akartak találgatásokra okot adni, és főleg nem akarták azt, hogy az emberek bármelyik együttest azzal vádolják, hogy lopta a másik ötletét. Ezt az albumot annyira a süllyesztőbe kívánta a csapat, hogy  még címet sem kapott (!). Az a tény, hogy mégis közkézen forog csak annak tudható, hogy valaki, amikor alkalma nyílott rá, engedély nélkül lemásolta és terjeszteni kezdte a hanganyagokat.

Egy-két év után vált nyilvánvalóvá, hogy hová nőtte ki magát a rajongótábor. A MegaSound System nem is számított rá, hogy Pécs határait is átlépi ismertségük, hiszen akkor még nem volt elterjedt az internet, és a kommunikáció sem állt a mai szinten. Nem koncerteztek és fellépéseket sem vállaltak Pécsen kívül, ami tudatosan növelte volna népszerűségüket. Csupán az a pár száz kazetta melyek másolatai, és a másolatok másolatinak másolatai jártak kézről kézre volt az egyetlen eszköz ami ismertséget hozott. A zenélgetés, ami csak hobbinak indult, érdeklődés tekintetében már túllépte ezt a szintet. A népszerűség kezdetben érdekes volt a csapat számára, de később kezdett egyre kényelmetlenebb lenni. A „sztárságra” nem vágytak a srácok, és akkor egy kicsit le kellett lassítani a folyamatot. Ezután hosszú csend következett, ami egészen 1999-ig tartott.

Grim Ace - DJ Quick és az Üzenet

1999-ben Grim Ace és DJ Quick közös produkciójában született az Üzenet című album. DJ Quick egyike a legnagyobb neveknek a magyar hip-hop DJ szakmában. Ő kereste meg Grim Ace-t azzal a tervvel, hogy mint DJ közreműködne egy MegaSound System albumon és komoly DJ munkát produkálna. Véleménye szerint ugyanis ez hiányzik a MegaSound albumokról. Dope-T két okból is elutasította kezdeményezést. Az egyik, hogy a MegaSound Systemnek van saját DJ-je, nevezetesen Joy, a másik pedig (és talán ez a nyomósabb) az, hogy nem volt kedve új albumot csinálni. Grim Ace így bevállalta egyedül a DJ Quick-el való együttműködést.

A korábbi MegaSound albumokkal ellentétben itt már modernebb eszközökkel készültek a zenei alapok. Otthon, számítógépen, zeneszerkesztő programmal kreálták az ütemeket. Grim Ace sok héten át  hétvégenként Budapestre utazott, és DJ Quick-el közösen dolgoztak a zenék megalkotásán. A régi MegaSound albumokkal összehasonlítva a zene sokkal jobban szól. A szövegek tartalmilag leginkább hip-hop centrikusak, de a szokásos „probléma megmondó” számok is megtalálhatóak a lemezen. Az viszont egyértelműen látszik, hogy a korábbi „gangster rap” stílus beütései már hiányoznak a korongról. Ennek Grim Ace egyértelműen hangot is ad: „Ne hidd haver! Nem vagyok gengszter! Nem vagyok más, mint egy kibaszott rapper!” Más helyeken pedig egyértelműen elítéli az erőszakot, a fegyvereket, drogokat, és a prostituáltakat. A hip-hop üzenetére hívja fel a figyelmet. A szövegeket Grim Ace írta, kivéve a Hagyjatok élni és a 100× gondold meg című számokat, melyeknek egyes részei Dope-T tollából származnak. Ennek a két számnak a címe megtalálható a ’94-es albumon is, de az onnan való átvétel nem a fantáziátlanság miatt van, mert mint a korábbiakból kiderül, a ’94-est nem kívánták nyilvánosságra hozni. Az Intro és az Outro is régi MegaSound albumokról származik, ezzel erősítve az „ősi vérvonallal” való kapcsolatot.

Grim Ace annyira komolyan vette, hogy „clear” rapzenét csinál, hogy minden sallangtól megszabadította az alapokat és a szövegeket is. A versszak ismétlés úgy mint eddig, itt is kizárt, a refrének alatt folyamatos scratch-eket hallunk. A zenék nincsenek agyon hangszerelve, de nem véletlenül. A zenék dinamikát sugároznak, nincsenek lágy, andalító dallamok. A rap és a scratch felvételei a szokásos helyen, Pécsett, a Teve Sound stúdióban történtek. A trackek néhány refrénjeiben Wolfie (Punnany Massif) működött közre. Az egész album felvétele mindössze másfél napot vett igénybe. A régebbiekhez hasonlítva, rap ezen az albumon már nincs tele üvöltő hibákkal. Mivel a zene - a korábbi MegaSound albumokkal ellentétben - már a stúdió felvételek előtt elkészült, ezért volt alkalom próbálni. Grim Ace minden hangsúly helyét megtervezte. A rappelés stílusa a klasszikus vonalat erősíti, de azt is mondhatjuk, hogy ez Grim Ace stílusa. Soha nem akarta követni a rappelési trendeket mert szánalmasnak tartotta, hogy Magyarországon a csapatok nagy része ugyanúgy nyomja. Érte ezért kritika is nem is kevés, mert akkor pont nem volt divatos így rappelni. Grim Ace ezen csak nevet, mert szerinte a divatos, egymást majmoló stílus azoknak kell, akik még nem találtak önmagukra. Ha jól végig gondoljuk egyik nagy nevű rapper sem változtat a stílusán még több évtized távlatában sem. DJ Quick megmutatta mit tud a lemezjátszók mögött. Aki végighallgatja a Scratch című számot, az olyan fergeteges karcokat hallhat amivel még ma is ritkán találkozhat, de 1999-ben biztosan magasra tette a mércét. Ez a munka dominánsan megtalálható minden egyes számban. Aki szereti az ilyet, az biztosan örömmel hallgatja.

Az album borítója kifejezetten jól néz ki, és ötletes. Dr. D munkája. Sok dilemma volt abban, hogy az elkészült anyagot CD-re vagy kazettára sokszorosítsák. Végül tradicionális okokból a kazetta mellet döntöttek. Ez nem biztos hogy jó döntés volt. A kazettakorszak vége és a CD korszak kezdete volt akkoriban. Csakhogy ez az átmenet már abban a stádiumban volt, hogy kazettát már nem vett senki csak hallgatta a régieket. A CD megjelenésével és minőségi hangzásával egy pillanat alatt elsöpörte a kazettát. Ennek kicsit áldozatul esett Grim Ace és DJ Quick produkciója is.

2000-es évek

A csapat új munkálatokra vállalkozik; az elmúlt évek alatt ugyan kézzel fogható produktum nem került ki tőlük, de Dope-T mégis rengeteg szöveget és zenét készített. Ezekből Grim Ace-el kiválogatták azokat a zenei alapokat amelyeket az új albumra szántak, és megtervezték a témákat. Ezután tökéletesítették a zenéket és megírták a szövegeket. Elhatározták, hogy olyan anyagot hoznak létre ami könnyedén állja a versenyt a profi előadókkal, és elsöprik azokat a kritikákat melyek szerint a MegaSound System albumok hangzása nem elég jó. (Bár ez csak irigy kritika.) A végső cél pedig az volt, hogy saját költségükön kiadják az albumot és a lemezboltok polcain lássák viszont.

Az elérhető technikai háttér rengeteget fejlődött a Káosz és az Új Sportok albuma óta. A zenei alapok otthon, saját számítógépen készültek, korlátlan időt engedve a zenék fejlesztésekhez, valamint bőven volt idő a szövegek gyakorlására is. Mivel konkrétan stúdióköltségek sem voltak, csak Valér, a mixer díját kellett fizetni, nem kellett rohanni semmivel sem. A szövegek felvételére több helyszínen került sor mivel 2001-ben csak az első felvételek készültek el. Ezeken a későbbiekben még javítottak, változtattak a tökéletes eredményért. A végső formáját 2006-ra érte el az album. Ez már nem Valér keverése. A témák elég sokrétűek. Szólnak a zenéről, az élet dolgairól, a saját történetükről, de ami még ezeknél is fontosabb az az, hogy a MegaSound System egy teljesen más oldalát mutatja meg a lemezen. Egyértelműen látszik, hogy a régi „gangster rap” stílusjegyek teljesen eltűntek. A szövegek továbbra is  kíméletlenül „megmondósak”, de az egész mégis valami új, valami teljesen más. Természetesen vannak zúzós és kemény fellépésű számok a lemezen, de ugyanakkor egészen lágy, jazz és blues alapokból felépülő dalok is, melyeket a jól csengő női énekek tesznek színesebbé a kiváló produkcióban.

A fő szövegíró továbbra is Dope-T. A sajátjain kívül ő írta Dr. Mammut összes szövegét, kivéve Mammut  saját szóló trackjének, az Alig várom című dalnak a versszakait. Grim Ace-nek Dope-T csak néhány  versszakot írt, az összes többi rap Grim Ace saját költeménye, valamint Grim Ace írta St.P szövegét is az albumra. Vendég előadók is megjelentek ezen a lemezen. Benski, St.P, Lucie, Evelyne és Chico. Benski és St.P rapet nyomnak, Evelyne pedig énekeket. Azok a számok, melyekben Lucie és Chico szerepelt végül nem kerültek fel az albumra. A scratcheket DJ Joy és DJ Blaze produkálta, amit be kell vallanunk: csúcs profi teljesítmény lett!

Grim Ace ennek az albumnak az Az Utolsó címet adta. Jelentése két értelmű. Akkoriban nem tudták, hogy az utolsó MegaSound album lesz-e vagy sem. Ha valóban az utolsó, akkor lehet így is érteni. De az egyik szám címe is ez, melynek tartalma alapján, más értelmet nyer a cím. Az albumhoz elkészültek a borító tervek is, de végül nem valósult meg a kiadása. Okai főleg anyagi jellegűek voltak. A magánvagyonából végül senki nem akart, vagy nem tudott milliós tételeket belefektetni. A kommersz lemezkiadói szerződések után pedig nem jártak, nem keresgéltek. Így örök homály fedi ezt az albumot. Túl jó ahhoz, hogy elkótyavetyéljék! Viszont önmaguknak és annak a szűk társaságnak aki hallotta ezt a lemezt, teljes mértékig bebizonyították, hogy tökéletesen profi produkcióra is képesek, ha megvan a megfelelő technikai háttér.

Fellépések

Nem sokszor láthattuk színpadon a MegaSound Systemet. A Káosz számaival elképesztő hangulatú fellépés után talán még egyszer lépett fel együtt a csapat. Kezdetben nem így volt, hiszen első Káoszos fellépésüket is maguk szervezték meg, sőt, arra is tettek kezdeményezéseket, hogy egy Magyarországon koncertező nagy amerikai rap sztár előzenekarjaként felléphessenek. Végül felhagytak az ilyen irányú megmozdulásokkal és a teljes MegaSound System nem lépett többé színpadra. Grim Ace önállóan kétszer állt közönség elé saját számaival, és kétszer mint vendég előadó, Az árral szemben együttes Antiszociális című számában, freestyle-ban adta hozzá gondolatait a témához.